
A londoni székhelyű ENDRES ALAPÍTVÁNY felhívása a 2010-es évre:
Az alapítvány korábban szokásos ösztöndíjas rendszerétől eltérően 2010-ben a tavalyihoz hasonlóan magyarországi szervezett angoltanulási lehetőséget kínál olyan 25 és 50 év közötti ukrán, szerb, horvát vagy román állampolgárságú magyaroknak, összesen 10-12 főnek, akik beszélnek ugyan angolul, nem rendelkeznek angoltanári képesítéssel, de iskolában vagy egyéb közösségben (egyházi, civil, faluközösség stb.) rendszeresen tanítanak, akár térítés ellenében is.
A körülbelül kéthetes tanfolyamra augusztus során kerül sor Magyarországon, Budapesten. Az itt-tartózkodás teljes költségét az alapítvány fedezi, beleértve a vízumköltséget is. Jelentkezni részletes angol nyelvű önéletrajzzal lehet, valamint olyan szintén angol nyelvű kísérőlevéllel, amely egy oldalban összefoglalja a pályázat feltételéül szolgáló tanító tevékenység részleteit, a jelentkező motivációit a továbbtanulásra és az elkövetkező 3-5 évre szóló terveit. Csatolni kell ezen kívül az adott közösség egy vezetőjétől származó támogató levelet (ez utóbbi lehet magyarul is).
A jelentkezést 2010. május 1-ig kell eljuttatni az alapítvány budapesti munkatársához:
Regéczy-Nagy Enikő, 1026 Budapest, Lepke utca 6.
A jelentkezőket írásbeli (lehetőleg e-mail) úton vagy telefon megkeresi az alapítvány, és fenntartja a jogot arra, hogy a jelentkezés elbírálását ne indokolja meg.